Dr. Prokopp Sándor

(Kassa, 1887. május 7. – Budapest, 1964. november 4.)

Aranyérem: 1912. Stockholm, 300 m hadipuska

Édesapja Kassán a postán dolgozott. 1891-ben helyezték át a fővárosba, így települt át a család Budapestre, ahol a Pesti Tudományegyetem Jogtudományi Karán tanult és szerzett jogi doktorátust. A Budapesti EAC-ban kezdte a sportlövészetet. Már az 1908-as londoni olimpián is indult szabadpuska versenyszámban, de helyezést nem ért el. Az 1912-es stockholmi olimpiai játékokon eredetileg tartalék lett volna, de Hammersberg Géza lemondása után Prokoppot indították, aki félig önköltségesen indult a svéd fővárosba. A 300 m-es hadipuska fekvő számában indult, nagy meglepetésként az amerikai Osburn és a norvég Skogan előtt, tíz lövés után elért 97 pontos eredménnyel megszerezte az olimpiai aranyérmet.

Dr. Halasy Gyula

(Kisvárda, 1891. július 19. – Budapest, 1970. december 20.)

Aranyérem: 1924. Párizs, agyaggalamb lövészet

Halasy István és Szöllősy Irén fiaként született. Bécsben szerzett jogi doktorátust és kereskedelmi diplomát. Az első világháború alatt frontkatonaként szolgált, egy közelében felrobbant gránát hatására nyolc hónapra megnémult. Sportolóként – korabeli szokásoknak megfelelően – több sportágban is tevékenykedett (vívás, lovaglás, műkorcsolyázás).

Az 1920-as évek elején ismerkedett meg az agyaggalamb-lövészettel, a Magyar Galamblövő Egyesület versenyzője lett. Első nagy nemzetközi versenyén, az 1924-es párizsi olimpiai játékok agyaggalamb-lövész versenyén szétlövésben nyert aranyérmet a finn versenyző ellen, ezzel a nyári olimpiai játékok történetében ő nyerte a tizenkettedik magyar aranyérmet. Később Krúdy Gyula így jellemezte Halasyt: Ő a legnyugodtabb magyar ember. Ugyanezen az olimpián a csapattal a tizedik helyet szerezte meg.

Pályafutása során 1932-ben élőgalamb-lövészetben, 1936-ban pedig agyaggalamb-lövészetben nyert csapat világbajnokságot. Egyéniben ugyanezeken a világbajnokságokon második (agyaggalamb), ill. harmadik (élőgalamb) helyet szerzett. 1937-ben vb 4. volt. 1936-ban kétszeres Európa-bajnok volt (egyéni és csapat). 70 éves koráig versenyzett.

Aktív pályafutásának befejezése után csapatának edzőjeként tevékenykedett. A sportlövészet elméletével is tudományos alapossággal foglalkozott, számos szakcikke jelent meg a témakörben. Az 1950-es évektől haláláig a magyar sportlövő-válogatott szaktanácsadójaként tevékenykedett, majd a sporthivatal szakfelügyelője volt. Özvegyének halála után a családja a Magyar Olimpiai Bizottságnak adományozta az olimpiai aranyérmet és a hozzá tartozó diplomát.

Takács Károly

(Budapest, 1910. január 21. – Budapest, 1976. január 5.)

Aranyérmek: 1948. London, 1952. Helsinki, gyorstüzelő pisztoly

Takács Károly kétszeres olimpiai bajnok sportlövő 1976. január 5-én, 66 éves korában hunyt el. A kötélidegzetű, vasakaratú katona a magyar sport egyik legendás alakja. A honvédség legjobb céllövőjeként tisztelték, de csak a berlini olimpia után az ötkarikás játékokon szerzett tapasztalatok alapján került a válogatottba, hiszen a külföldi csapatokban is szerepeltek hozzá hasonló altisztek. Ezt követve 1938 szeptemberében csaknem végzetes baleset érte. Hadgyakorlat során egy gránát felrobbant a kezében és szétroncsolta jobb kézfejét. Felgyógyulása után bal kézbe vette a fegyvert és folytatta egyedülállóan kemény edzéseit. Alig hét hónappal később megnyerte a gyorstüzelő pisztolylövők válogató versenyét, így tagja lehetett a júliusban rendezett, világbajnokságon győztes magyar csapatnak. A világháború befejezése után elszántsággal készült első olimpiai részvételére. Londoni győzelmében olyan biztos volt, hogy előre megírta bajnoki nyilatkozatát, amelyet az eredményhirdetés után elővett belső zsebében lévő, kopott tárcájából és felolvasta a rádió mikrofonja előtt. Mindezt négy év múlva, Helsinkiben megismételte. Melbourne-ben, 46 évesen már nem tudott beleszólni az érmekért vívott küzdelembe. A kétszeres olimpiai aranyérmes, 35-szörös magyar bajnok ezt követve a fiatalokat oktatta a Bp. Honvéd sikeres szakosztályában.